Túra coaching a Königsforstban

Kölnben végig esett.

Mi van, ha lefújták az egészet, gondoltam, amikor reggel tíz óra öt perckor még mindig egyedül álldogáltam a kilences villamos königsforsti végállomásán. Kis idő után azonban feltűntek a többiek is, és elindultunk.

Az egynapos túra coachingot Ute Zumkeller német coach hirdette meg, a Köln melletti Königsforstba, „Ideen in Bewegung bringen” (Mozgásba hozni a gondolatokat) címmel. A túrán hárman vettünk részt, és, mivel mindhárman coachok voltunk, olyan volt az egész, mint egy kis, mozgó szakmai műhely.

Odafelé utazva Carl R. Rogers A személyiség születése című könyvét olvastam, amelyben a szerző a terápiát (és általában a segítő foglalkozásokat) emberi és kiszámíthatatlan utazásnak nevezi. Emberi és kiszámíthatatlan volt a mi utunk is: többször eltévedtünk, a cipőnk beázott, együtt kerestük az utat a térképen, és együtt örültünk a nap végén, amikor végre megtaláltuk a vendéglőt. Az eső miatt csak néhány elszánt futóval találkoztunk, úgyhogy minden körülmény adott volt ahhoz, hogy befelé figyelhessünk.
Jó volt újra az erdőben lenni, jó volt kimozdulni a városi környezetből.

A közös utat egy bemelegítő gyakorlattal kezdtük, majd a csoportvezető irányítása mellett az ILP (Integrierte Lösungsorientierte Psychologie und Persönichkeitsentwicklung) technikával jártuk körbe a minket legjobban foglalkoztató kérdéseket. Mivel a másik résztvevő témája is a szakmai építkezés, kihívások és bátorság volt, nem okozott gondot, hogy nem négyszemközt, hanem csoportban beszélgettünk.

Túrázás közben könnyebben szárnyra kelnek a gondolatok, tisztábban átláthatóak az otthoni helyzetek, sőt, a nap végére mintha néhány kérdés magától válaszra találna. Jó volt megtapasztalni, milyen erős bizalom alakulhat ki coach és coachee között egy közös túra során. A proaktív coaching tanfolyamon tanultak jól alkalmazhatóak a természetben is. Nagyon tanulságos volt például eljátszani a félelem és a bátorság párbeszédét.

Nagyon értékeltem, hogy az egynapos program nem akart se többnek, se kevesebbnek látszani, mint ami volt: egy jó túra, egy gyönyörű helyen, egy nyílt, őszinte beszélgetés egy figyelmes, empatikus coach-csal. Napközben volt időnk egy kis szakmai tereferére is. Megtudtam például, hogy több német tartomány anyagilag támogatja a coach képzésben résztvevőket. Újdonság volt számomra, hogy létezik olyan utazási iroda, amely egyhetes túra coaching foglalkozást kínál a résztvevőknek, jól felszerelt kolostorban, wellness részleggel, és bio ételekkel.

A közös út végén megálltunk a már csak szemerkélő esőben, Ute elővette a hátizsákjából a jegyzeteteit, és felolvasott nekünk egy mesét. Két sasfiókáról szólt, akik repülni tanulnak. Egyikük nagyon elszántan, erősen csapkod, mindent belead, és minden alkalommal visszahull a földre. A másik egyszerűen csak széttárja szárnyait, és hagyja, hogy a szél felrepítse. Az első újra és újra próbálkozik, erősen, elszántan csapkod, de mindig a földre hull. Végül, amikor a fáradságtól elernyedten már nem csapkod tovább, csak kitárja a szárnyait, egy hirtelen támadt fuvallat őt is a magasba emeli.

A két kis sasfióka járt a fejemben akkor is, amikor este vonatra szálltam, és a bécsi gyorssal elindultam hazafelé.

(Megjelent a Proaktív coaching blogon, 2013. június 13-án)

Csíkszentmihályi szerint az élet

Az ember cselekedjen úgy, mint aki képes megváltoztatni a világot, de nevessen, ha ez mégsem sikerül - idézi a buddhista közmondást Csíkszentmihályi Mihály „Flow – az út a boldogsághoz“ című könyvében, amelyben Ingeborg Szöllösi kérdéseire válaszol.

A könyv (Mihaly Csikszentmihalyi: Flow – der Weg zum Glück, Der Entdecker des Flow-Prinzips erklärt seine Lebensphilosophie, Herder Verlag 2012) a németországi Herder Kiadónál jelent meg, és nem azonos a magyar nyelven hasonló címmel megjelent könyvekkel.

Sokan úgy élnek, mint aki életre szóló jegyet váltott a valóságra. Ennek biztonságos tudatában járnak dolgozni, ebédelnek, és fizetik az adót. Szabályozott folyamatok szerint élnek, amelyekben soha semmi váratlan nem történik. Mások, akik ezt a jegyet nem váltották meg, a többiek számára talán haszontalannak tűnő szenvedélyeknek élnek: régi bélyegeket gyűjtenek, vagy horgászni járnak, és órákig állnak a jeges vízben, anélkül, hogy fognának valamit. Ezeknek a cselekedeteknek látszólag semmi hasznuk, mégis, ezek azok, amelyek közelebb visznek az eksztázis élményéhez, mondja a szerző. (16. oldal)

A könyv lapjain keresztül betekintést nyerünk Csíkszentmihályi gyerekkorába is. Az olaszországi menekülttáborban, ahol egy ideig szüleivel együtt élt, már gyerekként többféle munkát kellett végezzen. Ekkor jött rá, hogy a boldogság nem attól függ, hogy mit teszünk, hanem attól, hogy hogyan tesszük. Mindenben meg lehet ugyanis találni a kihívást: mindig törekedhetünk arra, hogy a feladatainkat egyre jobban, egyre gyorsabban, vagy találékonyabban végezzük. Így alakíthatjuk a  munkát játékká, és kerülhetjük el az unalmat, ami a legbiztosabb jele annak, hogy váltani kell. (33 oldal)

"Nem akarom karakterszínészként végezni, aki csak egy jól meghatározott szerepet tud eljátszani“. Egy szerepet jól eljátszani nagyszerű ugyan, de az ember könnyen berozsdásodik és a maga teremtette világ rabjává válik, ha az életben is mindig ugyanazt a szerepet játssza. Épp ezért fontos, hogy mindvégig nyitottak maradjunk, és játékosan közelítsük meg a valóságot. (37. oldal) A játékossághoz pedig az kell, hogy ne foglalkozzunk túl sokat magunkkal, és ne féljünk attól, hogy nevetségessé válunk. (61 oldal)

És mit jelent az autotelikus tevékenység? A könyvből erre is választ kapunk. Az „autotelikus” görög eredetű szó, az „auto“ jelentése ön-, a „telos“ pedig célt jelent. Az önmagáért való tevékenységről van tehát szó, egy olyan tevékenységről, amelynek célja saját maga, amit önmagában a tevékenység öröméért is szívesen végzünk. Ezek azok a tevékenységek, amelyek során a flow élményt megélhetjük. (149. oldal)
Nagyon sokat veszítünk azzal, ha munkánk jutalma nem belülről fakad, hanem kizárólag külső forrásból érkezik, állítja a szerző. A „Munka, játék, életöröm“ című fejezetben kifejti, hogy önmagában a munka is jutalmat kell jelentsen. Ha a munka ugyanis nem jelent számunkra elégtételt, ha kizárólag a pénzért vagy a kitüntetésért dolgozunk, akkor előbb-utóbb kiégünk. (58. oldal).

És ez nem csak elmélet, hanem gyakorlat is. Csíkszentmihályi példaként a Patagonia nevű ruhagyárat említi, ahol már felismerték azt, hogy a munka és a játék nem kizárja, hanem erősíti egymást. A cég központi irodája egy kaliforniai kisvárosban fekszik, az óceán partján. Az irodában körülbelül százan dolgoznak, az előtérben egy nagy óra áll, a falon szörfdeszkák. Amikor a hullámok elérik az egy méteres magasságot, az óra megkondul, és minden dolgozó kimehet szörfözni. A céges filozófia központi üzenete az, hogy dolgozni nem kell: mindenki szabadon dönthet arról, hogy épp szörfözni, vagy dolgozni szeretne. (65 oldal)

A könyvben a szerző bemutatja gyereknevelési elveit, és bemutat egy új, szerinte nagyon jól működő iskolai modellt is. Beszél ezenkívül a flow élmény árnyoldalairól is, hiszen a bevonódás élményének nem csak előnyei, hanem árnyoldalai is vannak.

Azért szeretem Csíkszentmihályi könyveit, mert megerősítik bennem a hitet, hogy játszani szabad. A könyv magyar nyelven egyelőre nem jelent meg, de már most ajánlom mindenkinek, aki könnyed, olvasmányos formában szeretné megtudni, milyen is Csíkszentmihályi szerint az élet.

(Megjelent a Proaktív Coaching blogon, 2013. május 16-án)

Mi is az a túra coaching?

Hallottak már a túra coachingról? Nem csodálkozom, ha nem hallottak róla, hiszen ami nem található meg az interneten, az ma jóformán nem is létezik.

Az elmúlt években sokat kéktúráztam. Részt vettem több szervezett zarándoklaton, és a spanyolországi El Caminora is eljutottam. Jólesik néha magam mögött hagyni a megszokott életteret, és járni egyet. Túrázás közben könnyebben helyükre zökkennek a gondolataim.

Megfigyeltem, hogy egy jó túra egy önismereti gyakorlatsorral is felér (erről részletesebben Túrázni mentem című cikkemben írtam). Amikor rájöttem, hogy a túrázás és a coaching folyamatok egymásra épülve is működhetnek, azt hittem, valami újat fedeztem fel. Hamar rájöttem azonban, hogy a túra coachingot előttem már feltalálták.

De mi is az a túra coaching?

A német nyelvű coaching honlapokon több olyan módszer leírása is megtalálható, amely a klasszikus coaching ülések gyakorlatát a természeti környezet, a fizikai mozgás, és a saját erő megtapasztalásával egészíti ki. A német coaching kínálatban egyaránt megtalálhatóak túra coaching (wandercoaching), természet coaching (naturcoaching), és a mozgás coaching (bewegendes coaching) foglalkozások.

A túra coaching egy klasszikus coaching foglalkozás, amely azonban nem egy irodai helyszínen, hanem a természetben zajlik, a coach és a coacholt személy közös túrája során. A túrák műfaja, nehézsége, és időtartama változó, a kínálatban egyaránt megtalálhatóak 2-3 órás, de akár egy hetes túrák is. A helyszínek is változatosak: van, aki a legközelebbi túraútvonalon, és van, aki ez El Camino német szakaszán tartja a foglalkozásokat.

És miért jó a túra coaching?

A wandercoaching.de honlap a következő érveket emeli ki:

A mozgás jótékony hatással van a coaching folyamatra. Szervezetünk aktivizálódik, az anyagcsere felgyorsul. A természet színei, hangjai, illatai, üdítőleg hatnak a lelkiállapotra. A nyitott tér érzete elősegíti a belső korlátok lebomlását. A természet számos olyan metaforát, szimbólumot kínál, amelyek segítségével jobban megvizsgálhatjuk saját helyzeteinket. Megszokott életterünk elhagyásával a megszokott gondolati sémáinkból is könnyebben kilépünk, és tisztábban felismerhetjük erősségeinket is.

Bár a magyar nyelvű honlapok egyelőre keveset említik, számítani lehet arra, hogy a coaching fokozatos elterjedésével a túra coaching is egyre nagyobb figyelmet kap. Bízom abban, hogy báró Eötvös Loránd gondolatai segítenek felébredni a mindannyiunkban ott szunnyadó túrázót:

„Turista az, aki útra kél azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek, vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek s aki az álomkép eredetijét fáradtságtól vissza nem riadva keresi s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jókedvét el nem veszti, hiszen örömét ez a keresés teszi."

Jó utat, és találkozzunk az erdőben!

(Megjelent a Proaktív Coaching blogon, 2013. május 2-án)

Túrázni mentem.

Azt tervezem, hogy felállok. Aznap túracipőben jövök be, kimegyek az irodából, és meg sem állok az erdőig.

Jólesik végre kihúzni magam. Jólesik pólót viselni ing helyett. Jólesik olyan messzire ellátni, amilyenre a belváros utcáin soha. Jólesik magam mögött hagyni az épületeket, és beszívni az erdő illatát.

Túrázni megyek. A fák ágai összehajolnak mögöttem, a csend egyre nagyobbá válik, és rájövök, hogy egyedül vagyok. Jó alkalom egy kis önvizsgálatra.  A túrázásban az a jó, hogy próbára tehetem magam, és megfigyelhetem, hogyan viselkedek különböző helyzetekben.

Mint minden vállalkozásom, a túra is egy álommal kezdődik. Arról álmodom például, hogy nyáron bejárom a Kék Túrát. Arról álmodom, hogy indítok egy blogot. Hogy megtanulok franciául. Fontos, hogy merjek álmodni, hiszen csak azt tudom megvalósítani, amit korábban megálmodtam. Mint ahogy segítséget is csak akkor kérhetek, ha valaminek nekivágtam.

Az álmodozást a mérlegelés követi: Elinduljak? Ne menjek? Kell ez nekem? Mire jó ez egyáltalán? Az életben a legtöbb vállalkozásunk olyan, mint egy séta a tavaszi erdőben. Szép, jó, de nélküle is jól megvagyunk. Minek kellene ezért az erdőbe menni? Ösztönösen mindannyian az állandóságra vágyunk, de mennyire felszabadító érzés leküzdeni a kényelmünket, és elszánni magunkat valamire!

És eljön a nagy nap, az indulás. Amire vágytunk, végre elkezdődik! Ez az első, lendületes lépések, az illúziók mámoros időszaka. Jókedvűek vagyunk, és tapasztalatlanok. Örömünk felhőtlen, és az egész világ egy nagy, nagy lehetőség!

Aztán lépésről lépésre egyre több tapasztalatot szerzünk. Rájövünk, hol kell jobban koncentrálni, és hol bámulhatjuk önfeledten a lombokat. Megismerjük az utat, az útitársakat. Kiderül, mik a tényleges lehetőségek, és melyek azok a veszélyek, amikre korábban nem számítottunk. Lassan a kitűzött célokról is kiderül, hogy melyik megvalósítható, és milyen áron.

És jönnek, persze, a nehézségek is. A csúszkálás a sáros talajon. Egy lezárt erdőrész, amit meg kell kerülnünk.  Egy tüskés bozót, amin átkelünk. Fizikai korlátaink. A fáradás. Ezekkel ott, a helyszínen mind meg kell küzdenünk, mégis, a célból visszatekintve nagyon megerősítő a tudat, hogy ennyi akadályon átverekedtük magunkat.

Egy jó túra a kitartásunkat is próbára teszi. Biztosan ismerjük azt az érzést, hogy eddig bírtuk, de most már vége, feladom, jöjjön, aminek jönnie kell. Legjobb lenne kiszállni, és elfelejteni az egészet. Nos, ez az, amit az erdő közepén nem tehetünk meg. Ott egyszerűen nincs más választás, össze kell szedni az erőnket, és bandukolni tovább az erdő széle felé, ha otthon szeretnénk vacsorázni.

Előfordulhat az is, hogy eltévedünk. Akkor bizony el kell gondolkoznunk, hol volt az utolsó pont, ahol még láttuk a jelet. És addig vissza kell menni, fáradtan is. És újra elindulni, a helyes irányba. Tudunk ilyen fegyelmezettek lenni a mindennapokban is?

A nap vége felé egyre gyakrabban fogunk megállni. Szorosabbra húzzuk a cipőfűzőt, megigazítjuk a hátizsákot. Iszunk egy korty vizet, harapunk valamit. Jó megélni, hogy tíz perc pihenő, egy megigazított ruhadarab, pár szem szőlőcukor mennyire feltölt. Még az erdő is szebbnek tűnik egy pihenő után. Fontos, hogy a mindennapok során is megtartsuk a pihenőket. Kapcsolódjunk ki, töltődjünk fel, hogy aztán újult erővel folytathassuk a dolgainkat.

És végül az aznapi cél. Az édes fáradtság, ahogy ledobjuk a hátizsákot, és az ágyra rogyunk. Hát megcsináltuk.  A lábaink zsibonganak, a tenyerünket felsebezték a tüskék. A cipőnk beázott, a kabát elszakadt, mégis, ezt az érzést nem cserélnénk el semmire. Jó örülni a megérdemelt pihenésnek.  Az aznapi siker megerősít, bíztatást nyújt a másnapra is.

Előfordulhat persze, hogy nem érünk célba. Lehet, hogy valamiért vissza kell fordulnunk. Lehet, hogy félbe kell szakítanunk az utat, vagy máshol esteledik ránk, mint ahol terveztük. Hogyan viselkedünk akkor? Dühöngeni kezdünk? Magunkat hibáztatjuk, vagy másokat? Megmártózunk a kudarc élményében, vagy inkább azon gondolkozunk, hogy holnap hogyan tovább?

Azt tervezem, hogy felállok. Az asztalomon egy papírt hagyok hátra, rajta mindössze két szó: Túrázni mentem.

Akinek kedve van, jöjjön utánam.

(Megjelent a Proaktív Coaching blogon, 2013. április 8-án)