Where did the see captain disappear?

In our previous post we wanted to find out how we are dealing with changes happening in our everyday life. Do we see a reviving and exciting opportunity in changes or we rather consider them a threatening source of danger? We were wondering whether we realize when we need a change in our life, or instead we have ready solutions for our family members and colleagues.

However, we can only change something if we actively take part in shaping our matters and our fate. It sounds good but the realization is not that easy. It is much more convenient to let routine and comfort rule our everyday life. We are powerlessly floating with the flood as a prisoner of the circumstances. Whatever will be, will be – as it is said –, and we continue tumbling on the waves of fate as a ship left behind among the waves.

But where did the sea captain disappear?

During coaching we use metaphors. If we imagine that our life is a boat, what kind of boat do we see? Where and how fast is it going, who are on board and last but not least, who is at the steering wheel?

As a thoughtful adult we might feel tempted to immediately come up with an answer: Me, of course!

It is worth examining though if this is really the truth. Fine, I am on the ship as well, but is it really me who is steering it? Is it really me who is paying attention to the sea, who is signalling, is it me who decides when to release and furl the sail? Do I see the map in front of me, do I pay attention to where I want to get to? Am I going anywhere at all?

It might be that I am indeed the captain, but my boat has been standing still for quite some time. I cast the anchor in a smooth bay, I am watching the waves all day long and I am waiting for the sunset.

It is also possible that my boat is moving forward but I am not the one steering it. Somebody perhaps took over the steering, explained to me why it is better for everybody and I am only assisting during the journey. It is obviously more comfortable that I do not have to stand next to the steering wheel, I do not have to pay attention to the gadgets and hold the field all day long in the storm, not to mention worrying about getting lost.

During a coaching session we can look into the type of behaviour that is the most typical for us among the four types listed below.

A passive person feels during his whole life – as a result of his upbringing or perhaps due to his inherited personal characteristics – that it is better if he remains quiet and does not chip on the flow of events. Not even if it concerns his own matters. The motto is: least said soonest mended.

An aggressive person does everything to achieve his goals. He wants to control and manage everything, he pays no regard to his environment.

A person behaving manipulatively is tempted to hide his true feelings and is trying to influence his environment in favour of his own interests.

The fourth type of behaviour is assertiveness. An assertive person accepts himself and his environment as well. His objective is to enforce his interests, achieve his goals but at the same time he takes into account the needs of the people around him. He is not afraid to ask questions and to communicate openly.

An assertive sea captain is self-confidently and steadily holding on to the steering wheel. He is aware of what the ship is capable of and realizes his own role. He takes responsibility for not causing any harm to the freight and the passengers. He is aware of the route and handles the occurring challenges in a calm way.

However, assertive behaviour can trigger displeasure in many cases. A lot of people are only dreaming during their whole life about doing what they would really want to do. At the same time they consider those people self-centred who bend the task to manage their own fate, realize their own desires and they do something to fulfil them.

We have to realize that if we would like to ensure the well-being of our environment then first we have to feel level-headed. First I have to charge my batteries, if later on I want to be able to uplift my environment with love, understanding and energy.

Think about the main scenes of our life and analyse how assertive we are in different situations. Formulate our interests and examine how we can enforce them. What are the interests of the people living around us? How are those interests related to ours? The assertive behaviour can be learnt and practiced.

Start the process with a small step. Start it today. Make one step each day towards the steering wheel.

How do I deal with change?

On the way home from work we were discussing that we should convince Klári to change certain things. It is impossible that she has been sitting in the office for half a year now and she still cannot do anything on her own. She is afraid to make decisions alone. She even picks up the phone only reluctantly. Finally she should do something! 

Nevertheless, she has time to have a coffee every half an hour. She should pull herself together. She should follow the rhythm. She should change her attitude. But this is just how Klári is – as we finally acknowledge.

My sister does not care about anything. She should change it, it cannot go on like this. She stopped playing basketball and she does not go swimming anymore either. She is bored with it. What will this child be? She is watching TV all day long. She does not even leave the apartment. She should start doing something! At least she would be watching the English language channels. She should realize what she is doing! It cannot go on like this. Something has to be done here.

These monologues sound similar, right? We all heard these things before, even more most of us tend to see things clearly: how others should do certain things and what and when they should change. As an outsider it is obvious to us when people around us make mistakes and most of us seem to be very wise when it comes to organizing other people's lives.

But are we so smart when it comes to our own fights?

Let's suppose that I have a dream: I would like to learn to play the drums but I have not started it yet. I would not have time for it. I would like to go swimming again. But I am always so tired! It would be nice to find a new job. But at the moment I do not have time to go to job interviews. When it is about us we are immediately much more forgiving and understanding.

And how good we are when it comes to daydreaming! But are we conscious enough to turn our dreams into reality? And are we self-consistent enough to do something every day in order to achieve our dreams? How do we recognize a good aim at all?

Many people are afraid to move towards their dreams as it means change. Subconsciously we are all afraid of change as it means something new, something unstable. We can find ourselves in new, unfamiliar situations where we cannot rely on our routines and quite often we also have to give up our comfort. Change is like walking into a shady, strange room. It is like to start walking at an unknown place without a map.

It is worth learning about and dealing with our fear consciously. It is worth thinking about it: I am afraid. But what do I want to do about this fear? Do I let it prevent me from reaching my objectives? Or do I overcome this, I make myself aware of the fact that I am scared but I start off anyway?

Do I see change as a fearsome challenge or an exciting opportunity? Is it my fear or my will that guides me? 

How do I deal with change?

Life according to Csíkszentmihályi

Act as you can change the world, but laugh if you fail doing so – Csíkszentmihályi Mihály cites the famous Buddhist saying in his book entitled ‘Flow – the secret to happiness’, in which he answers the questions of Ingeborg Szöllösi.

The book (Mihaly Csíkszentmihalyi: Flow – der Weg zum Glück, Der Entdecker des Flow-Prinzips erklärt seine Lebensphilosophie, Herder Verlag 2012) was published by the German Herder publishing company and is not the same as the books published in Hungarian with similar titles.

Many people live as they have a lifelong ticket to reality. It makes them feel secure, and with this knowledge they go to work, they have lunch and they pay their taxes. They live according to controlled processes where nothing unexpected happens. Others who do not have the same ticket are addicted to a passion which might seem useless to others: they collect old stamps or they go fishing and they stand in the ice-cold water for hours without catching anything. It seems that these activities are good-for-nothing, still, they bring us closer to the experience of ecstasy, explains the author (page 16.).

Through the pages of the book we can get an insight into the childhood of Csíkszentmihályi. In the refugee camp in Italy, where he lived for a while together with his parents, he had to do different jobs already as a child. It was back then that he discovered that happiness does not depend on what we do, but on how we do it. We can find the challenge in everything: we can always strain after accomplishing our tasks better, faster or in a more inventive way. This way we can transform work into play and we can avoid being bored, which is a clear sign that we should change something (page 33.).

‘I do not want to end up as a character actor who can only play one well-defined role’. It is a great feeling to play one role well, but it is easy to get rusty and become addicted to the world we created, if we always play the same role in life as well. That is why it is important to always remain open and approach reality in a playful manner (page 37). What we need for playfulness is that we are not concerned with ourselves too much and we should not be afraid of becoming ridiculous (p. 61.).

What is an autotelic activity? In his book we can find the answer to this question as well. The word ‘autotelic’ is of Greek origin, ‘auto’ means self and ‘telos’ means objective. An autotelic activity is an activity having a purpose in itself, one whose objective is itself, something we do with pleasure just for the joy of the activity itself. While doing these activities we can live through the flow experience (page 149.). We can lose a lot if the reward for our work does not come from inside, but solely from external sources, says the author. In the chapter entitled ‘Work, play, exhilaration’ the author explains that work itself should also mean a reward. If our work does not recompense us, if we only work for money or an award, then sooner or later we will burn out (page 58.).

And this is not only theory, but practice as well. Csíkszentmihályi mentions the Patagonia clothes factory where they had already realized that work and play does not rule out, rather strengthen each other. The central office of the company is in a small town in California, next to the ocean. Approximately 100 people work in the office, in the lobby there is a huge clock and there are surf boards on the wall. When waves become 1 meter high, the clock tolls and all the employees can go outside surfing. The main message of the company’s philosophy is that it is not compulsory to work, everyone can freely decide if he/she wants to surf or work (page 65.).

The author introduces his principles of parenting in the book and also presents a new school model that functions very well according to him. He also discusses the disadvantages of the flow experience, as the experience of absorption has advantages and disadvantages as well.

I like the books of Csíkszentmihályi because they strengthen the faith in me that playing is permitted. The book has not been published yet in Hungarian but I already recommend it to everybody who would like to read about how life is according to Csíkszentmihályi in a lightsome and readable form.

De mi is az a coaching?

A közös munka elkezdése előtt azt szoktam kérni az érdeklődőktől, hogy olvassák el az alábbi összefoglalót, amely bemutatja, hogy mi a coaching, mi nem a coaching, és mire számíthat az érdeklődő a coaching folyamat során

A szöveg eredetileg a Pro Bona Coaching & Training Center (www.acoach.hu) honlapján jelent meg, ahol business coach képesítésemet szereztem.

  

"Nyugat-Európában, Észak-Amerikában, és Ázsiában egyaránt kedvelt és sikeres - személyes - segítő, fejlesztő foglalkozás a coaching (ejtsd: kócsing), amely hasonlít a sportedző tevékenységéhez, onnan is az elnevezés. Ahogy a sportedző is személyre szólóan foglalkozik az egyes sportolókkal, vagy csapattagokkal, úgy a coach is ezt teszi. Mind az edző, mind a coach  alapvetően a személyes képességeket, erősségeket azonosítja és fejleszti, segítve a célok megfogalmazását, és a továbblendülést az elakadásokon, problémákon. Ugyanakkor, amint az edző, úgy a coach sem cselekszik a coaching során az általa segített, "edzett" személy helyett. Épp úgy, mint a sportban, ahol nagyon sokféle edzési megközelítést, módszert használnak, úgy a coachingban is sokféle irányzat, iskola, módszer létezik és működik. Az általunk alkalmazott - rendszerszemléletű - proaktív coaching egy integratív megközelítés. Abból indulunk ki, hogy minden szervezet és minden ember olyan egyedi, összetett rendszer, amely a legkülönfélébb, egymásra is reagáló belső és külső hatások erőterében működik.

A tudományos háttér és a tapasztalati tények (alapvetően a nagyszámú ügyfél visszajelzései) alapján megalapozottan lehet állítani, hogy van olyan rendszerszemlélet - a proaktív szemlélet - és arra építve vannak olyan coaching megközelítések, módszerek, amelyek a proaktív coaching során kitűzött célok tekintetében, az emberek nagy többségénél sikerre vezetnek. Az eredmények egyaránt megmutatkoznak a személyes erősségek, képességek fejlesztésében, a problémák megoldásában való elakadások megszüntetésében, a változásokhoz való sikeres alkalmazkodás (reziliencia), valamint a stressz- és kríziskezelésben való számottevő előrelépésben. A coachingot nálunk - jobb fordítás hiányában sokszor - életvezetési, illetve üzleti tanácsadásnak hívják.

A coaching nem tanácsadás

A magyar elnevezés azért nem túl szerencsés, mert  a coach a coaching során nem ad közvetlenül tanácsot, vagyis a szó hagyományos értelmében nem tanácsadó. Ráadásul az üzleti életben alkalmazott és/vagy a vezetők számára nyújtott business coaching, executive coaching sem életvezetési tanácsadás, (bár lehetnek ilyen elemei is). A közös elem mindegyik esetben maga az ember, hiszen mindenki saját tapasztalataiból tudja, hogy minden szervezet (legyen az család, munkaszervezet, egy sportegyesület vagy egy önkormányzat) működése döntően az emberi erőforrások minőségén, motiváltságán, elkötelezettségén múlik. Nem véletlen, hogy a coachingot először a vállalkozásoknál kezdték alkalmazni a vezetők, az egyes szervezeti egységek teljesítményének növelésére, és onnan terjedt el az élet többi területére. 

 

A coaching tehát nem terápia, bár pszichológusok is alkalmazzák, és a coaching során alkalmazott módszerek, illetőleg ezek alapjai is - részben - pszichológiai alapokon nyugszanak.  Azonban a coaching célja - és  a coach kompetenciája - nem a lelki betegségek, személyiség-, vagy magatartászavarok stb.  gyógyítása, hanem az egészséges, csak átmeneti nehézségekkel, problémákkal küzdő, vagy akár csak önmagukat egyes területeken fejleszteni kívánó  embereknek, szervezeteknek való segítségnyújtás. Ezért life, executive vagy business coachingra minden egészséges embernek és/vagy cégnek, szervezetnek szüksége lehet. Abban az esetben például, ha Ön adott feladatkörben, élethelyzetben, valamely fontos problémára hosszabb időn keresztül nem találja az igazán megfelelő, kielégítő megoldást.

A coaching folyamata

Proaktív coaching során a coaching, a mediáció és a mentoring legeredményesebb eszközeinek ötvözetét alkalmazzuk. Az említett eszközök speciális kombinációját alkalmazva - a célhoz és a rendelkezésre álló időkerethez igazodva - hatékonyan javítjuk a kapcsolat-, konfliktus- és probléma megoldási eredményességet. A coaching során nem próbáljuk felkutatni a problémákat előidéző - többnyire igen összetett és eltérően értelmezett - indítékokat, okokat, hanem a nem megfelelő gondolkozási-, döntési-, cselekvési folyamat felismerésére és megváltoztatására összpontosítunk.

A proaktív coaching folyamán a nehézségekre, problémákra - áttekinthető és egymáshoz illeszkedő - részegységekben keressük a megoldásokat:

• probléma feltárás: személyes konzultáció (tesztekkel, gyakorlatokkal);
• új életstratégia, életszemlélet, attitűd felépítése: az ügyfél által kívánt jövő (cél, eredmény) eléréséhez;
• készségfejlesztés: a különböző problémák "elég jó" megoldásához; 
• gyakorlás, visszacsatolás: a tesztidőszak ellenőrzése, az elért sikerek fel- és elismerése, a helyes viselkedésmintázatok elsajátítása.

• 1. Probléma feltárás

A problémára és annak a környezetére koncentrálva feltárjuk a szervezet, illetőleg a személy belső normáit, viselkedési-, döntési mintáit. Az elemzés során azonosítjuk a legfőbb diszfunkcionális, nemkívánatos normákat, megoldási mintákat, döntési folyamatkat, amelyek a megfelelő működést akadályozzák. A probléma feltárás visszajelzéssel zárul.

• 2. Új életstratégia, életszemlélet, attitűd felépítése

A kívánt eredmény eléréséhez, a probléma megoldásához vezető stratégia kialakításában egyenrangú félként vesz részt a segítséget kérő és a coach.

• 3. Készségfejlesztés

A problémák további megoldásának elősegítésére, a harmadik modul alkalmával a résztvevő megismerkedhet új megoldási mintákkal, megoldási folyamatokkal. Cél, hogy ezek az ismeretek készség szintre emelkedve beépüljenek a mindennapokba. Ezáltal a döntések gyorsabbá, biztosabbá válnak, a konfliktusok csökkennek.

• 4. Gyakorlás, visszacsatolás

A coaching tréning során a résztvevő tapasztalt vezető segítségével megtalált megoldásokat tesztelheti, valamint kiválasztja a legjobban működő megoldást. A coaching végére a módszer is elsajátítható.

A coaching folyamán a nem kielégítő működéshez vezető gondolkodási, cselekvési folyamatokat tárjuk fel, hogy segítsük az ügyfeleink valós szándékával megegyező változások előidézését. A coaching során tehát az adott szervezet-, személy illetőleg kapcsolat probléma megoldásának, választásainak diszfunkcionális működéséből eredő jelenbeli problémák megszüntetésére vállalkozunk. Ehhez a problémamegoldó gondolkodásban használt fogalmi keretek részleges újraépítésére van szükség a coach segítségével. Ezek kialakítása során a múlt elhagyása, a régi keretekből való kilépés hatása esetenként katartikus élményt, attitűdváltást okoz."

About the FISH! philosophy

Have you ever seen a flying fish? If not yet, then click here: 

http://www.youtube.com/watch?v=iGwo67vCh4U . 

No, we are not at a zoological exhibition: the film introduces the world famous FISH! theory.

Seattle, Pike Place fish market: we see cheerful, energetic fishmongers who are arranging special fish, crabs and octopuses. The dynamism of the place is fascinating from the first moment: the workers lively throwing fish to each other while reciting poems. They are joking and playing with the customers who obviously enjoy it. We see the lights of flashes everywhere, this is indeed a tourist attraction.

The owner of the place introduces himself as well. He explains that they started selling fish approximately ten years ago based on his own idea. Over the years more and more companies observed the model, these companies today use the Pike Place model to motivate their co-workers. In the next pictures we are in an office building at a company training where instead of the fishmongers the office workers are throwing fish to each other.

Stephen C. Lundin, Ph. D., Harry Paul and John Christensen created the world famous FISH! theory based on the model of the Pike Place fish market. What are the underlying principles of the FISH! theory?

FIRST PRINCIPLE: PLAY! The first principle encourages people to play a little bit at their workplace. We know from the work of Mihály Csíkszentmihályi that not only serious work can be useful, not at all! Work done playfully gives more satisfaction to the person who does it. The playfulness of the fishmongers might seem to be clowning to many people. But why should we be serious at a fish market?

SECOND PRINCIPLE: MAKE THEIR DAY! The message of the second principle is: involve your clients in the experience, make the encounter unforgettable for them! The experience of the clients obviously determines their satisfaction which has a good effect on business turnover as well: if the client leaves with a nice experience then most likely he will return.

THIRD PRINCIPLE: BE THERE! The third principle encourages us to effectively take part in the processes, not only physically. Pay our respect to the clients, make them feel that they are the most important! Be present, pay attention to them. Devotion is a good experience not only for the clients, but we will also enjoy our tasks more if we go at it hard.

FOURTH PRINCIPLE: CHOOSE YOUR ATTITUDE! According to the fourth principle we can choose our attitude in the morning just as we choose the clothes we wear. If we cannot change our workplace, our boss and our employees we can still decide by all means if we want to suffer due to the circumstances or we try to feel good as far as possible.

The FISH! theory is taught at company trainings in a number of countries all over the world including Hungary. The theory was elaborated in a book which is available in Hungarian.

In the book entitled FISH! we learn about the story of Mary Jane Ramirez who is given the task to turn a group of employees with low working morale, bad habits and low motivation into an effective and motivated group. In the story Mary Jane pays a visit to the Pike Place fish market and after she learns about the four principles of the FISH! theory she takes her colleagues to the market as well. During their common work they manage to apply the principles of the FISH! theory, they achieve the common goal and the story has a happy end.

The book has sold more than 3 million copies worldwide.

The FISH! theory is the recipe of success for many people but for others it only remains a colourful illusion. Most of the people believe in the approach according to which people have to suffer for a significant result, and that you should not mix playing and working.

However, everybody should take into account the energy level in the working environment. Is there a possibility for playing, are the colleagues present spiritually and do they give an uplifting or a depressive experience to each other and to the clients?

And now, guys, let's get back to our work, and have fun. If ten fishmongers can do it, definitely we can do it as well.

Hike coaching in Königsforst

It was raining the whole time in Cologne.

I was wondering what if the whole thing is cancelled, when five minutes after ten in the morning I was still loitering all by myself in Königsforst at the final stop of tram number 9. In a little while the others arrived as well and we started off.

The one-day long hike coaching was organized by a German coach, Ute Zumkeller with the title "Ideen in Bewegung bringen" (Put our thoughts in motion), and the location was Königsforst situated right next to Cologne. Three of us participated in the hike and as all three of us were coaches, so the hike felt like a small moving workshop.

On the way there I was reading Carl R. Rogers' book entitled 'On becoming a person' in which the author says that therapy (and the supporting trainings in general) is a human and unpredictable journey. Our hiking was also human and unpredictable: we got lost a few times, our shoes got wet, we tried to figure out the map together and all of us were happy when at the end of the day we found a restaurant. As it was raining we bumped into only a very few, determined runners, so under these circumstances we were able to listen only to our thoughts. 

It felt nice to be in the forest again, it felt good to leave the city behind.

We started our collective journey with a warm-up activity, afterwards with the leadership of our coach we used the ILP (Integrierte Lösungsorientierte Psychologie und Persönichkeitsentwicklung) technique to discuss questions which interested us. As the topic of the other participant was also professional growth, challenges and courage, it did not matter that instead of a private conversation we were discussing things in a small group. 

While hiking thoughts take wings easier, we see the situations back home much clearer, it seems sometimes that by the end of the day a few questions find answers spontaneously. 

It was a good experience that the relationship between the coach and the coachee can become really strong during a hike. Things learnt at the proactive coaching courses can be easily applied while being in the nature. Acting out the discussion between fear and courage was an illuminating talk.

I really appreciated that the one-day program did not pretend to be more or less than it actually was: a good hike at a beautiful place, an open and honest discussion with a sympathetic coach. During the day we also had some time for a little professional chit-chat. I learnt for example that a number of German states financially support the participants of coach trainings. I did not know that there are travel agencies which offer 1-week long hike coaching programs in a well-equipped monastery that has wellness facilities and offers bio food.

At the end of our hike we stopped in the drizzling rain, Ute got out his notes from his backpack and read us a tale. It was about two eaglets who were learning to fly. One of them is flapping its wings dauntlessly and strongly, goes at it hard and each time it falls back on the ground. The other one simply outspreads its wings and lets the wind pick it up. The first one is trying over and over again dauntlessly and strongly but always ends up on the ground. Finally, when – swooning from tiredness – it stops flapping and simply outspreads its wings, a sudden breeze elevates it up high.

When I got on the express train in the evening and headed home, I was still thinking about the two eaglets.

Kora esti kép. Beszámoló a júliusi túra coaching napról

Július huszonnyolcadikára negyven fokot ígértek, ami kicsit elbizonytalanította a kirándulás  résztvevőit: a legtöbb előzetes telefonos érdeklődés ugyanis a hőséggel kapcsolatban érkezett. Szerencsére egy héttel korábban már bejártuk a túra útvonalát, így felkészülten állíthattuk, hogy könnyű túráról van szó, a fák árnyékában haladunk, többnyire szintben.

A kirándulás a Pro Bona Coaching és Training Központ szabadtéri nyitott klubnapján belül valósult meg. Eleinte kicsit izgultam, mert mégiscsak ez volt az első csoportos túra coaching foglalkozás. Tíz perccel indulás előtt még nem is voltunk túl sokan, utána viszont minden beérkező villamosról leszállt egy-két túratársunk, így fél tizenegy körül már tizenhárman vágtunk neki az erdőnek.

A Hűvösvölgyből a Kék Túra jelzésén haladtunk a Fenyőgyöngye étteremig, onnan pedig ebéd után ugyanezen az úton visszafelé. A teljes túra hossza körülbelül tizenöt kilométer volt, amit kényelmes tempóban öt óra alatt terveztünk megtenni. Egy-egy helyen viszont annyira belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy igencsak túlléptük a tervezett időkeretet.

Első tervezett megállónk a hűvösvölgyi repülőtér szélén volt. Repülőgépet láttunk magunk körül, amelyek vagy a földön álltak, vagy a hangárból álltak ki, vagy épp emelkedőben voltak az ég felé. A feladat az volt, hogy megvizsgáljuk: a magunkkal hozott terv mit csinálna, ha repülő lenne? A hangárban porosodna évek óta? Vagy már nekiláttunk leporolni? Esetleg felékszült az útra, és búgó motorokkal arra vár, hogy felszálljon?

Jókedvűen beszélgetve haladtunk a következő megállóig, ami egy útelágazódásnál volt. Kinek mit jelent az út során a választás? Milyen jelzésekre, milyen tanácsadókra támaszkodhatunk tervünk megvalósítása során? Itt hangzott el a túra számomra egyik legemlékezetesebb mondata is, miszerint a választás végülis csak akkor fontos, ha az ember egy kitűzött célt követ. Mert ellenkező esetben tulajdonképpen mindegy merre halad.

Az Árpád kilátónál csodálatos panoráma fogadott. Az előttünk elterülő várost szemlélve elgondolkoztunk azon, hogyan látjuk magunkat felülről? Hogyan viselkedünk, mit csinálunk megszokott életterünkben? És mit üzennénk az otthon maradt önmagunknak, ebből az emelkedett perspektívából?

A következő megállónk a Fenyőgyöngye étterem árnyékos terasza volt. Ebéd után elbúcsúztunk azoktól, akik a túra felétől busszal visszakanyarodtak. Mi, a többiek pedig újult erővel, felfrissülve vágtunk neki az előttünk álló kilométereknek. Jó alkalom volt ez arra is, hogy elgondolkozzunk: az életben, a terveink megvalósítása során hol állunk meg pihenni, hogyan töltekezünk? Hiszen csak akkor tudunk jól teljesíteni, há mi magunk is jól vagyunk, nemigaz?

Visszafelé mindenkinek megeredt a nyelve, vidám, tartalmas beszélgetések indultak coachingról, életről, élethelyzetekről. A résztvevőknek lehetőségük volt a jelen levő coachokkal is átbeszélni a kérdéseiket, és éltek is ezzel a lehetőséggel.

Utunkat a Hűvösvölgyi repülőtéren zártuk. Itt elméletileg felszálló gépeket kellett volna lássunk, viszont a légtér – talán a nagy meleg miatt – üres volt. Sebaj, a délelőtt látott szárnyaló gépekre gondolva megvizsgáltuk azt, hogy a mi gépünket, a mi tervünket, ki, mi segítségével húzhatjuk fel az ég, a megvalósítás felé? És mi az a lépés, amit már holnap megtehetünk ebbe az irányba?

Tartalmas, jó túra volt, vidám, nyílt emberekkel, amit a szervezők szerint hamarosan újabb kirándulás követ.

Ha magammal kell vinnem egy képet a túráról, akkor egy kora esti képet választok.

Elernyedten, de felpezsdült, élményekkel teli szívvel ülünk a Hűvösvölgyi villamosmegálló teraszán. Előttünk limonádés- és söröspoharak. Jókedvű, laza beszélgetés. Egy villamos épp beérkezik, egy másik épp elindul, boldogok vagyunk, a háttérben lemenőben a nap. Jó itt lenni, a túrának vége, mégsem akar senki elindulni hazafelé.

Túrázzunk együtt augusztusban is!

Megjelent a Proaktív Coaching blogon, 2013. augusztus 1-én

A FISH! elméletről

Ki látott már repülő halat? Aki még nem látott, most ide kattintva megteheti:  http://www.youtube.com/watch?v=iGwo67vCh4U Nem, nem állattani bemutatón járunk: a film a világszerte ismert FISH! elméletet mutatja be. 

Seattle, Pike Place halpiac: jókedvű, energikus halárusokat látunk, akik különleges tengeri halakat, rákokat és polipokat rendezgetnek. A hely dinamizmusa már az első képkockától magával ragad: a dolgozók lendületesen, ritmusra dobálják egymásnak a halakat, hozzá verseket skandálnak. Közben tréfálnak, játszanak a vásárlókkal, akik szemmel láthatóan élvezik a produkciót. Vakuk villannak, egy turistalátványosság helyszínén járunk. 

Bemutatkozik a hely tulajdonosa is. Elmondja, hogy a különleges halárusítást körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdték el, saját ötlete alapján. Az évek során a modellre több cég is felfigyelt, akik manapság a Pike Place modellt használják munkatársaik motiválására. A következő filmkockákon már egy irodaépületben járunk, egy céges tréningen, ahol a halárusok helyett már az irodai dolgozók dobják egymásnak a halakat.

Stephen C. Lundin, Ph.D., Harry Paul és John Christensen a Pike Place halpiac modelljére alkották meg a világszerte ismert FISH! elméletet. És hogy melyek a FISH! elmélet alapelvei?

ELSŐ: JÁTSSZ! (Play) Az első alapelv arra buzdít, hogy mókázzunk egy kicsit a munkahelyen. Csíkszentmihályi Mihály munkásságából tudjuk, hogy nem csak a komolyan végzett munka lehet hasznos, sőt! A játékosan végzett munka több elégtételt szerez annak, aki végzi. A halárusok játékossága sokak számára bohóckodásnak tűnhet. Na de miért is kellene egy halpiacon komolykodni?

MÁSODIK: DOBD FEL A NAPJUKAT! (Make their day) A második alapelv mondanivalója: vond be az ügyfeleidet az élménybe, tedd emlékezetessé számukra a találkozást! Az ügyfélélmény nyilvánvalóan meghatározza az ügyfél elégedettségét, ami pedig jó hatással van az üzleti forgalomra is: ha az ügyfél jó élménnyel távozik, akkor valószínű, hogy legközelebb is visszatér. 

HARMADIK: LÉGY JELEN! (Be there) A harmadik elv arra ösztönöz, hogy ne csak fizikailag, hanem ténylegesen is vegyünk részt a folyamatokban. Tüntessük ki az ügyfelet a figyelmünkkel, érezze, hogy ő a legfontosabb! Legyünk jelen, figyeljünk rá oda. Az odaadás ugyanis nem csak az ügyfél számára jó élmény, hanem mi magunk is sokkal jobban élvezzük a tevékenységet, ha abba mindent beleadunk.

NEGYEDIK: VÁLASZD MEG A HOZZÁÁLLÁSODAT! (Choose your attitude) A negyedik elv üzenete szerint ugyanúgy megválaszthatjuk reggelente  a hozzáállásunkat, ahogy a ruháinkat összeválogatjuk. Ha a munkahelyünket, a főnökünket, a beosztottjainkat nem is tudjuk megváltoztatni, annyit mindenképpen eldönthetünk, hogy aznap szenvedni akarunk-e a körülményektől, vagy a lehetőségekhez képest jól érezzük magunkat a bőrünkben.

A FISH! elméletet céges tréningek formájában mára a világ több országában, köztük Magyarországon is oktatják. Az elméletet könyv formában is feldolgozták, ami magyar nyelven is kapható.

A FISH! című könyvben Mary Jane Ramirez történetét ismerjük meg, aki azt a feladatok kapja, hogy alacsony munkamorállal, rossz beidegződésekkel, és csekély motivációval rendelkező munkatársak egy csoportjából hatékony, motivált csapatot varázsoljon. A történet során Mary Jane ellátogat a Pike Place halpiaccal, és, miután megismerkedik a FISH! négy alapelvével, munkatársait is elviszi oda. Közös munkájuk során a FISH! elmélet alapelveit sikerül a munkahelyükön is meghonosítaniuk, elérik a közös célt, és a történet happy enddel zárul.

A könyvből világszerte több, mint hárommillió példányt adtak el.

A FISH! elmélet sokak számára a siker receptje, mások számára azonban színes illúzió marad. A köztudatban ugyanis sokkal inkább honos az a szemlélet, hogy a komoly eredményért  meg kell szenvedni, hogy a játékot és a munkát nem szabad összekeverni.

Azt azonban mindenkinek érdemes átgondolnia, hogy munkahelyi környezetében mekkora az energiaszint? Van-e lehetőség játékra, jelen vannak-e a kollégák lélekben is, és felemelő, vagy lehangoló élményt nyújtanak-e egymásnak, és az ügyfeleknek?

Hiszen nem mindenhol van lehetőség verseket skandálni és halakat dobálni, de amit tíz talpraesett halárus meg tud csinálni, az nagy valószínűséggel másoknak is sikerülhet.

Pipacsok, búzamezők, csend.

(Beszámoló a Hét Kaland Egyesület által szervezett júniusi csendtúráról)

Pipacsok, búzamezők, zöldellő természet. Jó társaság, figyelmes túravezetők, és csend, csend, csend. Pár szóban ez jellemezte a Hét Kaland Egyesület által szervezett júniusi csendtúrát. 

Kedves, mosolygós emberek fogadtak aznap a Déli pályaudvaron. Együtt vonatoztunk Gárdonyig, majd hajóval keltünk át a Szúnyog szigetre. Az átkelésnek szimbolikus jelentése is volt: zsúfolt, gondokkal teli világunkat magunk mögött hagytuk, és egy napra átkeltünk a természet, a csend világába.

A Szúnyog szigeti hajóállomáson megkaptuk a szükséges tájékoztatást, és az első szakasz lelki útravalóját is. Ezt követően csendben elindultunk. Gyalogtúránk a Velencei-hegység gerincén vezetett, a Nadap határában levő szintezési ősjegy érintésével, a Sukoró határában levő Ingókövekig. 

A túra alapszabálya a csend volt. Ez eleinte könnyebbséget jelentett, hiszen csevegni nem lehetett, így teljes figyelmünket a minket körülvevő tájnak szentelhettük. Ugyanez a csend a nap végére bizony kihívássá vált. Bár nem vagyok egy fecsegő típus, délutánra alig vártam, hogy hozzászólhassak valamelyik túratársamhoz.

Eddig is tudtam, hogy a közös túra jó csapatépítő. A csendtúrán viszont arra is rájöttem, hogy ez a közösségépítő erő akkor is működik, ha a csapattagokkal csak jelekkel, szemkontaktussal, és egy-egy mosollyal kommunikálhatok.

Mi az, amit látok? Mi az, amit hallok? Mi mozog körülöttem, és mi mozdulatlan? Mi szép a körülöttem levő tájban, és mi az, ami nehézséget okoz? Ilyen és hasonló kérdésekre kerestük a választ a szemlélődés során. A számomra legemlékezetesebb kérdés a nadapi szintezési ősjegy közelében hangzott el.

A nadapi szikla több mint száz éve őrzi a szintezési ősjegyet. A mi életünkben ki, mi jelenti ezt az állandó, megváltoztathatatlan viszonyítási pontot? A túra során a természeti táj szépségében Isten teremtményét csodáltuk, de meggyőződésem, hogy ez a kérdés a  mai értékvesztett korban mindenki számára elgondolkoztató, világnézettől függetlenül.

Az egész napos csendet Sukoró határában, az Ingóköveknél oldották fel a túravezetők. Itt tartottuk, túránk lezárásaként az utolsó közös pihenőt, itt osztottuk meg egymással az aznapi élményeket. Végül egy közös fotót készítettünk, majd leereszkedtünk a faluba.

Hazafelé, a tömött buszon végre volt alkalmam beszélgetni is a túratársakkal.Miközben a fáradt, mosolygós arcokat néztem, azon gondolkoztam, hogy ha az erdő, mező ennyire közel van a lakóhelyünkhöz, akkor miért nem túrázunk gyakrabban?

És ha a csend ilyen jó, akkor miért nem gyakoroljuk a hétköznapokban is?

dr. Ármos Lóránd, coach

Túra coaching a Königsforstban

Kölnben végig esett.

Mi van, ha lefújták az egészet, gondoltam, amikor reggel tíz óra öt perckor még mindig egyedül álldogáltam a kilences villamos königsforsti végállomásán. Kis idő után azonban feltűntek a többiek is, és elindultunk.

Az egynapos túra coachingot Ute Zumkeller német coach hirdette meg, a Köln melletti Königsforstba, „Ideen in Bewegung bringen” (Mozgásba hozni a gondolatokat) címmel. A túrán hárman vettünk részt, és, mivel mindhárman coachok voltunk, olyan volt az egész, mint egy kis, mozgó szakmai műhely.

Odafelé utazva Carl R. Rogers A személyiség születése című könyvét olvastam, amelyben a szerző a terápiát (és általában a segítő foglalkozásokat) emberi és kiszámíthatatlan utazásnak nevezi. Emberi és kiszámíthatatlan volt a mi utunk is: többször eltévedtünk, a cipőnk beázott, együtt kerestük az utat a térképen, és együtt örültünk a nap végén, amikor végre megtaláltuk a vendéglőt. Az eső miatt csak néhány elszánt futóval találkoztunk, úgyhogy minden körülmény adott volt ahhoz, hogy befelé figyelhessünk.
Jó volt újra az erdőben lenni, jó volt kimozdulni a városi környezetből.

A közös utat egy bemelegítő gyakorlattal kezdtük, majd a csoportvezető irányítása mellett az ILP (Integrierte Lösungsorientierte Psychologie und Persönichkeitsentwicklung) technikával jártuk körbe a minket legjobban foglalkoztató kérdéseket. Mivel a másik résztvevő témája is a szakmai építkezés, kihívások és bátorság volt, nem okozott gondot, hogy nem négyszemközt, hanem csoportban beszélgettünk.

Túrázás közben könnyebben szárnyra kelnek a gondolatok, tisztábban átláthatóak az otthoni helyzetek, sőt, a nap végére mintha néhány kérdés magától válaszra találna. Jó volt megtapasztalni, milyen erős bizalom alakulhat ki coach és coachee között egy közös túra során. A proaktív coaching tanfolyamon tanultak jól alkalmazhatóak a természetben is. Nagyon tanulságos volt például eljátszani a félelem és a bátorság párbeszédét.

Nagyon értékeltem, hogy az egynapos program nem akart se többnek, se kevesebbnek látszani, mint ami volt: egy jó túra, egy gyönyörű helyen, egy nyílt, őszinte beszélgetés egy figyelmes, empatikus coach-csal. Napközben volt időnk egy kis szakmai tereferére is. Megtudtam például, hogy több német tartomány anyagilag támogatja a coach képzésben résztvevőket. Újdonság volt számomra, hogy létezik olyan utazási iroda, amely egyhetes túra coaching foglalkozást kínál a résztvevőknek, jól felszerelt kolostorban, wellness részleggel, és bio ételekkel.

A közös út végén megálltunk a már csak szemerkélő esőben, Ute elővette a hátizsákjából a jegyzeteteit, és felolvasott nekünk egy mesét. Két sasfiókáról szólt, akik repülni tanulnak. Egyikük nagyon elszántan, erősen csapkod, mindent belead, és minden alkalommal visszahull a földre. A másik egyszerűen csak széttárja szárnyait, és hagyja, hogy a szél felrepítse. Az első újra és újra próbálkozik, erősen, elszántan csapkod, de mindig a földre hull. Végül, amikor a fáradságtól elernyedten már nem csapkod tovább, csak kitárja a szárnyait, egy hirtelen támadt fuvallat őt is a magasba emeli.

A két kis sasfióka járt a fejemben akkor is, amikor este vonatra szálltam, és a bécsi gyorssal elindultam hazafelé.

(Megjelent a Proaktív coaching blogon, 2013. június 13-án)

Csíkszentmihályi szerint az élet

Az ember cselekedjen úgy, mint aki képes megváltoztatni a világot, de nevessen, ha ez mégsem sikerül - idézi a buddhista közmondást Csíkszentmihályi Mihály „Flow – az út a boldogsághoz“ című könyvében, amelyben Ingeborg Szöllösi kérdéseire válaszol.

A könyv (Mihaly Csikszentmihalyi: Flow – der Weg zum Glück, Der Entdecker des Flow-Prinzips erklärt seine Lebensphilosophie, Herder Verlag 2012) a németországi Herder Kiadónál jelent meg, és nem azonos a magyar nyelven hasonló címmel megjelent könyvekkel.

Sokan úgy élnek, mint aki életre szóló jegyet váltott a valóságra. Ennek biztonságos tudatában járnak dolgozni, ebédelnek, és fizetik az adót. Szabályozott folyamatok szerint élnek, amelyekben soha semmi váratlan nem történik. Mások, akik ezt a jegyet nem váltották meg, a többiek számára talán haszontalannak tűnő szenvedélyeknek élnek: régi bélyegeket gyűjtenek, vagy horgászni járnak, és órákig állnak a jeges vízben, anélkül, hogy fognának valamit. Ezeknek a cselekedeteknek látszólag semmi hasznuk, mégis, ezek azok, amelyek közelebb visznek az eksztázis élményéhez, mondja a szerző. (16. oldal)

A könyv lapjain keresztül betekintést nyerünk Csíkszentmihályi gyerekkorába is. Az olaszországi menekülttáborban, ahol egy ideig szüleivel együtt élt, már gyerekként többféle munkát kellett végezzen. Ekkor jött rá, hogy a boldogság nem attól függ, hogy mit teszünk, hanem attól, hogy hogyan tesszük. Mindenben meg lehet ugyanis találni a kihívást: mindig törekedhetünk arra, hogy a feladatainkat egyre jobban, egyre gyorsabban, vagy találékonyabban végezzük. Így alakíthatjuk a  munkát játékká, és kerülhetjük el az unalmat, ami a legbiztosabb jele annak, hogy váltani kell. (33 oldal)

"Nem akarom karakterszínészként végezni, aki csak egy jól meghatározott szerepet tud eljátszani“. Egy szerepet jól eljátszani nagyszerű ugyan, de az ember könnyen berozsdásodik és a maga teremtette világ rabjává válik, ha az életben is mindig ugyanazt a szerepet játssza. Épp ezért fontos, hogy mindvégig nyitottak maradjunk, és játékosan közelítsük meg a valóságot. (37. oldal) A játékossághoz pedig az kell, hogy ne foglalkozzunk túl sokat magunkkal, és ne féljünk attól, hogy nevetségessé válunk. (61 oldal)

És mit jelent az autotelikus tevékenység? A könyvből erre is választ kapunk. Az „autotelikus” görög eredetű szó, az „auto“ jelentése ön-, a „telos“ pedig célt jelent. Az önmagáért való tevékenységről van tehát szó, egy olyan tevékenységről, amelynek célja saját maga, amit önmagában a tevékenység öröméért is szívesen végzünk. Ezek azok a tevékenységek, amelyek során a flow élményt megélhetjük. (149. oldal)
Nagyon sokat veszítünk azzal, ha munkánk jutalma nem belülről fakad, hanem kizárólag külső forrásból érkezik, állítja a szerző. A „Munka, játék, életöröm“ című fejezetben kifejti, hogy önmagában a munka is jutalmat kell jelentsen. Ha a munka ugyanis nem jelent számunkra elégtételt, ha kizárólag a pénzért vagy a kitüntetésért dolgozunk, akkor előbb-utóbb kiégünk. (58. oldal).

És ez nem csak elmélet, hanem gyakorlat is. Csíkszentmihályi példaként a Patagonia nevű ruhagyárat említi, ahol már felismerték azt, hogy a munka és a játék nem kizárja, hanem erősíti egymást. A cég központi irodája egy kaliforniai kisvárosban fekszik, az óceán partján. Az irodában körülbelül százan dolgoznak, az előtérben egy nagy óra áll, a falon szörfdeszkák. Amikor a hullámok elérik az egy méteres magasságot, az óra megkondul, és minden dolgozó kimehet szörfözni. A céges filozófia központi üzenete az, hogy dolgozni nem kell: mindenki szabadon dönthet arról, hogy épp szörfözni, vagy dolgozni szeretne. (65 oldal)

A könyvben a szerző bemutatja gyereknevelési elveit, és bemutat egy új, szerinte nagyon jól működő iskolai modellt is. Beszél ezenkívül a flow élmény árnyoldalairól is, hiszen a bevonódás élményének nem csak előnyei, hanem árnyoldalai is vannak.

Azért szeretem Csíkszentmihályi könyveit, mert megerősítik bennem a hitet, hogy játszani szabad. A könyv magyar nyelven egyelőre nem jelent meg, de már most ajánlom mindenkinek, aki könnyed, olvasmányos formában szeretné megtudni, milyen is Csíkszentmihályi szerint az élet.

(Megjelent a Proaktív Coaching blogon, 2013. május 16-án)

Hogyan állok én a változással?

Munka után hazafelé arról beszélgetünk, hogy Klárikát rá kell venni a változásra. Az nem lehet, hogy már egy fél éve ott ül az irodában, és még mindig nem képes önállóan semmire. Nem mer egyedül dönteni. Még a telefont sem veszi fel szívesen. Csináljon végre valamit. Félóránként kávézni bezzeg van ideje. Hát szedje össze magát. Vegye fel végre a tempót. Változtatnia kell a hozzáállásán. De hát Klárika már csak ilyen, mondjuk ki végül.

A húgomat nem érdekli semmi. Ezen változtatnia kell, ez így nem mehet tovább. A kosárlabdát abbahagyta, úszni már nem jár. Unja. Hát mi lesz ebből a gyerekből? Egész nap tévét néz. Ki sem mozdul a lakásból. Kezdjen végre magával valamit! Legalább az angol adókat nézné. Vegye már észre magát! Ez így nem mehet tovább. Itt valamit lépni kell.

Ismerős monológok, ugye? Mindannyian hallottunk már ilyeneket, sőt a legtöbben magunk is hajlamosak vagyunk tisztán látni: mit, hogyan kellene tennie a másiknak, és mikor min kellene változtatnia. Kívülről nézve tisztán látszik, mikor miben hibáznak a környezetünkben élők, és legtöbben igen bölcsnek bizonyulunk, ha más életének rendezéséről van szó.  

De vagyunk ilyen vitézek a saját csatáinkban is?

Tegyük fel, van egy álmom: szeretnék megtanulni dobolni, de eddig még nem szántam rá magam. Nem is lenne rá időm. Szeretnék újra eljárni úszni. De mindig olyan fáradt vagyok! Jó lenne munkahelyet váltani. Csak most nincs időm állásinterjúkra járni. Ha magunkról van szó, már sokkal engedékenyebbek, megértőbbek vagyunk.

És milyen jók vagyunk az álmodozásban! De vajon vagyunk elég tudatosak ahhoz, hogy az álmainkat célokra váltsuk? És vagyunk elég következetesek ahhoz, hogy hogy naponta tegyünk is a céljainkért? Egyáltalán, hogyan ismerjük fel a jó célt?

Sokan félnek elmozdulni az álmaik irányába, mert az változtatással jár. A változtatástól pedig mindannyian ösztönösen félünk, mert az valami újat, bizonytalant jelent. Új, szokatlan helyzetekbe kerülhetünk, ahol nem cselekedhetünk rutinosan, és sokszor még a kényelmünket is fel kell adjuk. A változás olyan, mint belépni egy homályos, idegen szobába. Mint térkép nélkül elindulni egy ismeretlen vidéken.

Érdemes megismerni, és tudatosan kezelni a félelmeinket. Érdemes elgondolkodni: Félek. De mihez akarok kezdeni ezzel a félelemmel? Hagyom, hogy meggátoljon a céljaim elérésében? Vagy erőt veszek magamon, tudatosítom magamban, hogy félek, és ezzel együtt nekivágok?

Félelmetes kihívást látok a változásban, hogy izgalmas lehetőséget? A félelmeim irányítanak, vagy az akaratom? Hogyan állok én a változással?

Mi is az a túra coaching?

Hallottak már a túra coachingról? Nem csodálkozom, ha nem hallottak róla, hiszen ami nem található meg az interneten, az ma jóformán nem is létezik.

Az elmúlt években sokat kéktúráztam. Részt vettem több szervezett zarándoklaton, és a spanyolországi El Caminora is eljutottam. Jólesik néha magam mögött hagyni a megszokott életteret, és járni egyet. Túrázás közben könnyebben helyükre zökkennek a gondolataim.

Megfigyeltem, hogy egy jó túra egy önismereti gyakorlatsorral is felér (erről részletesebben Túrázni mentem című cikkemben írtam). Amikor rájöttem, hogy a túrázás és a coaching folyamatok egymásra épülve is működhetnek, azt hittem, valami újat fedeztem fel. Hamar rájöttem azonban, hogy a túra coachingot előttem már feltalálták.

De mi is az a túra coaching?

A német nyelvű coaching honlapokon több olyan módszer leírása is megtalálható, amely a klasszikus coaching ülések gyakorlatát a természeti környezet, a fizikai mozgás, és a saját erő megtapasztalásával egészíti ki. A német coaching kínálatban egyaránt megtalálhatóak túra coaching (wandercoaching), természet coaching (naturcoaching), és a mozgás coaching (bewegendes coaching) foglalkozások.

A túra coaching egy klasszikus coaching foglalkozás, amely azonban nem egy irodai helyszínen, hanem a természetben zajlik, a coach és a coacholt személy közös túrája során. A túrák műfaja, nehézsége, és időtartama változó, a kínálatban egyaránt megtalálhatóak 2-3 órás, de akár egy hetes túrák is. A helyszínek is változatosak: van, aki a legközelebbi túraútvonalon, és van, aki ez El Camino német szakaszán tartja a foglalkozásokat.

És miért jó a túra coaching?

A wandercoaching.de honlap a következő érveket emeli ki:

A mozgás jótékony hatással van a coaching folyamatra. Szervezetünk aktivizálódik, az anyagcsere felgyorsul. A természet színei, hangjai, illatai, üdítőleg hatnak a lelkiállapotra. A nyitott tér érzete elősegíti a belső korlátok lebomlását. A természet számos olyan metaforát, szimbólumot kínál, amelyek segítségével jobban megvizsgálhatjuk saját helyzeteinket. Megszokott életterünk elhagyásával a megszokott gondolati sémáinkból is könnyebben kilépünk, és tisztábban felismerhetjük erősségeinket is.

Bár a magyar nyelvű honlapok egyelőre keveset említik, számítani lehet arra, hogy a coaching fokozatos elterjedésével a túra coaching is egyre nagyobb figyelmet kap. Bízom abban, hogy báró Eötvös Loránd gondolatai segítenek felébredni a mindannyiunkban ott szunnyadó túrázót:

„Turista az, aki útra kél azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek, vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek s aki az álomkép eredetijét fáradtságtól vissza nem riadva keresi s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jókedvét el nem veszti, hiszen örömét ez a keresés teszi."

Jó utat, és találkozzunk az erdőben!

(Megjelent a Proaktív Coaching blogon, 2013. május 2-án)

Nagyapám álma

Nagyapámnak volt egy álma. Arról álmodott, hogy egyszer eljut Székelyföldre. Nem tudom, miért éppen oda vágyott, hiszen másfelé sem sokat utazott. Talán a romantikus hegyvidék, talán a korondi kerámiák, vagy a székely viccek legendás világa vonzotta oda. Talán épp azért volt és maradt ez vonzó cél számára, mert autója nem volt, az út pedig túl hosszú volt ahhoz, hogy motorbiciklijén nekivágjon.

Nyugdíjas éveiben sok időt töltött a kertben. A zöldségágyások között mérnöki pontossággal kilyukasztott locsolócsövek feküdtek, a kerti szerszámok példás rendben álltak a műhely sarkában. Sőt, a kimosott mézesbödönök is szépen, sorban csöpögtek a terasz szélén. Nagyapám példás rendet tartott a dolgai között, és néha felsóhajtott: “Hajjaj, fiam, ha én egyszer eljuthatnék Székelyföldre!”

A kilencvenes évek elején egyszerre több autó is került a családba. A gyerekei is többet utaztak, és egy napon a fia, aki épp üzleti útra készült, örömmel állt meg nagyapám előtt: “Édesapám, csomagolj, két nap múlva utazunk. Elviszlek Székelyföldre!”

Nagyapám előbb kicsit meglepődött, elmosolyodott, de hamar visszanyerte lélekjelenlétét: “Nem úgy van az, fiam. Nem mehetek én el csak úgy!” De hát mi dolga lehetett? Próbáltuk meggyőzni, hogy munkába mennie nem kell, az állatokat és a kertet pedig pár napig nyugodtan rábízhatja nagymamára. “Miért, mit csinálsz, apukám?” próbálta faggatni a fia, amire nagyapám kivágta magát: “Lesem az időt!”

Ez a három szó bevonult a családi legendáriumba, és azóta is mosolyogva emlegetjük.

Nagyon eltérően viszonyulunk az álmainkhoz, mint ahogy az is eltérő, hogy mennyire kezeljük őket tudatosan. Álmodozni persze önfeledten, szárnyalón az igazi! Az álmodozás egy könnyű, színes takaró, amibe bármikor bele lehet kapaszkodni. Néha érdemes viszont elgondolkozni: mihez kezdek én ezzel a könnyű, színes takaróval? Mit akarok én az álmaimmal?

Mindannyian hajlamosak vagyunk a nagy elhatározásokra. Kész, vége. Új állást keresek. Beadom a felmondásomat. Idén nyáron tényleg megszerzem azt a nyelvvizsgát! Holnaptól fogyókúrázom. Ezek az elhatározások azonban könnyen megakadnak az üres lózungok szintjén, ha tetteket  nem kapcsolunk  hozzájuk. Vannak olyanok, akik azonnal nekilátnak megvalósítani az álmukat, amint az megfogant bennük.  Mások ezzel szemben egyáltalán nem álmodoznak, mert úgy érzik, hogy álmodni komolytalan.

A coach segíthet abban, hogy közelebbi ismeretséget kössünk az álmainkkal. Sokszor már az is a felismerés erejével hat, ha megfogalmazzuk, és kimondjuk a legfontosabb céljainkat. Érdemes ilyenkor felmérni, hogy mennyire vagyunk elkötelezettek a cél irányában, milyen eszközeink vannak, és milyen akadályokkal kell számolnunk a megvalósítás során. Gondoljuk át, mennyi időt, energiát szánunk a cél elérésére. Nézzük meg, van-e valami akadálya annak, hogy már ma megtegyük az első lépést.

Figyeljük meg a gondolatainkat. Van-e olyan ötletünk, tervünk, amire mostanában gyakran gondolunk? Mert ha egy terv már háromszor felötlött bennünk, akkor azt érdemes komolyan vennünk, hiszen várhatóan negyedjére is eszünkbe jut.  Az álmainkkal ugyanis nem az a feladatunk, hogy valóra váltsuk, hanem hogy felismerjük őket, és megtegyük irányukba a magunk lépéseit.

Nagyapám végül nem jutott el Székelyföldre, talán nem is vágyott erre igazán. Talán ez volt az ő könnyű, színes takarója.

És a kedves olvasónak van színes takarója? Miről álmodik az olvasó?

(Megjelent a Proaktív Coaching blogon, 2013. április 26-án)