Július
huszonnyolcadikára negyven fokot ígértek, ami kicsit elbizonytalanította
a kirándulás résztvevőit: a legtöbb előzetes telefonos érdeklődés
ugyanis a hőséggel kapcsolatban érkezett. Szerencsére egy héttel
korábban már bejártuk a túra útvonalát, így felkészülten állíthattuk,
hogy könnyű túráról van szó, a fák árnyékában haladunk, többnyire
szintben.
A kirándulás a Pro Bona Coaching és Training Központ szabadtéri
nyitott klubnapján belül valósult meg. Eleinte kicsit izgultam, mert
mégiscsak ez volt az első csoportos túra coaching foglalkozás. Tíz
perccel indulás előtt még nem is voltunk túl sokan, utána viszont minden
beérkező villamosról leszállt egy-két túratársunk, így fél tizenegy
körül már tizenhárman vágtunk neki az erdőnek.
A Hűvösvölgyből a Kék Túra jelzésén haladtunk a Fenyőgyöngye
étteremig, onnan pedig ebéd után ugyanezen az úton visszafelé. A teljes
túra hossza körülbelül tizenöt kilométer volt, amit kényelmes tempóban
öt óra alatt terveztünk megtenni. Egy-egy helyen viszont annyira
belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy igencsak túlléptük a tervezett
időkeretet.
Első tervezett megállónk a hűvösvölgyi repülőtér szélén volt.
Repülőgépet láttunk magunk körül, amelyek vagy a földön álltak, vagy a
hangárból álltak ki, vagy épp emelkedőben voltak az ég felé. A feladat
az volt, hogy megvizsgáljuk: a magunkkal hozott terv mit csinálna, ha
repülő lenne? A hangárban porosodna évek óta? Vagy már nekiláttunk
leporolni? Esetleg felékszült az útra, és búgó motorokkal arra vár, hogy
felszálljon?
Jókedvűen beszélgetve haladtunk a következő megállóig, ami egy
útelágazódásnál volt. Kinek mit jelent az út során a választás? Milyen
jelzésekre, milyen tanácsadókra támaszkodhatunk tervünk megvalósítása
során? Itt hangzott el a túra számomra egyik legemlékezetesebb mondata
is, miszerint a választás végülis csak akkor fontos, ha az ember egy
kitűzött célt követ. Mert ellenkező esetben tulajdonképpen mindegy merre
halad.
Az Árpád kilátónál csodálatos panoráma fogadott. Az előttünk elterülő
várost szemlélve elgondolkoztunk azon, hogyan látjuk magunkat felülről?
Hogyan viselkedünk, mit csinálunk megszokott életterünkben? És mit
üzennénk az otthon maradt önmagunknak, ebből az emelkedett
perspektívából?
A következő megállónk a Fenyőgyöngye étterem árnyékos terasza volt.
Ebéd után elbúcsúztunk azoktól, akik a túra felétől busszal
visszakanyarodtak. Mi, a többiek pedig újult erővel, felfrissülve
vágtunk neki az előttünk álló kilométereknek. Jó alkalom volt ez arra
is, hogy elgondolkozzunk: az életben, a terveink megvalósítása során hol
állunk meg pihenni, hogyan töltekezünk? Hiszen csak akkor tudunk jól
teljesíteni, há mi magunk is jól vagyunk, nemigaz?
Visszafelé mindenkinek megeredt a nyelve, vidám, tartalmas
beszélgetések indultak coachingról, életről, élethelyzetekről. A
résztvevőknek lehetőségük volt a jelen levő coachokkal is átbeszélni a
kérdéseiket, és éltek is ezzel a lehetőséggel.
Utunkat a Hűvösvölgyi repülőtéren zártuk. Itt elméletileg felszálló
gépeket kellett volna lássunk, viszont a légtér – talán a nagy meleg
miatt – üres volt. Sebaj, a délelőtt látott szárnyaló gépekre gondolva
megvizsgáltuk azt, hogy a mi gépünket, a mi tervünket, ki, mi
segítségével húzhatjuk fel az ég, a megvalósítás felé? És mi az a lépés,
amit már holnap megtehetünk ebbe az irányba?
Tartalmas, jó túra volt, vidám, nyílt emberekkel, amit a szervezők szerint hamarosan újabb kirándulás követ.
Ha magammal kell vinnem egy képet a túráról, akkor egy kora esti képet választok.
Elernyedten, de felpezsdült, élményekkel teli szívvel ülünk a
Hűvösvölgyi villamosmegálló teraszán. Előttünk limonádés- és
söröspoharak. Jókedvű, laza beszélgetés. Egy villamos épp beérkezik, egy
másik épp elindul, boldogok vagyunk, a háttérben lemenőben a nap. Jó
itt lenni, a túrának vége, mégsem akar senki elindulni hazafelé.
Túrázzunk együtt augusztusban is!
Megjelent a Proaktív Coaching blogon, 2013. augusztus 1-én
